8.rész... Első lépések

Üdv újra! 

Remélem tettszik ez a rész,és fogjátok nyomni a tettszik vagy a kedvencem gombot.Aztán a hozzászólást se hagyjátok ki :P Ezzel a résszel kicsit sokat bajlódtam,de a végén sikerült.Bocsi a késésért,és komolyan remélem hogy jó lett.

Ma még mosoly, holnap könnyek, ma még nehéz, holnap könnyebb, nézz az égre, legszebb fényre láss egy álmot, harcolj érte!

Silvi Sz.

Már vagy egy órája ültem fent a szobámban.Az ágyamon,átkarolt térdekkel,a hajam kicsit kócos volt ,az arcomról meg ne is beszéljünk.A síró görcs nagyobb hulláma már rég átment rajtam,viszont minden más még mindig bennem lappangott.Olyan rossz érzésem volt.Két napja ismertem Liam-et,és fülig belezúgtam.Ezelőtt is nagy rajongója voltam,de most,hogy így látom hús vér emberként,nemcsak egy papír fecni a falamon ami agy idő után az őrületbe kerget,hiszen olyan mint egy tökéletes modell,sosem hagyja abba a mosolygást,és a szemeidbe néz,olyan mintha minden lépésedről tudna,és csak azt várja hogy valamit elronts.De nem minden poszternél van ez.Liam kedvesen néz,és mosolyog,imádtam...és még most is imádom.Talán ez a legnagyobb probléma,...talán fel sem szabadott szálljak a gépre....,talán.... És akkor ütött valami szöget a fejemben.Minden,az egész Krisztin hibája,mert ha engem kihagyott volna az őrületes ötletei meg ábrándjaiból akkor nem tartanék itt... Lehet sehol sem tartanék,és talán még Liam-et sem ismertem volna meg.Akkor még én is élhetném az én kicsi álmom hogy egyszer majd '.... De így rosszabb,a tudat,hogy semmi sem lehet köztünk,és hogy ennyi mindenen keresztül mentem csak azért hogy holnap eltűnjek Liam életéből örökre nem érte meg.Inkább nem akarom meg ismerni,minthogy ismerjem és el eresszem,úgy hogy soha többé nem találkozunk.

Krisztin Sz.

A fiúkkal mi lent voltunk,és próbáltuk figyelmen kívül hagyni azt ami ezelőtt történt.Minden azzal a bugyuta csókkal kezdődött.Én csak azt láttam,hogy Dan kint a kertben ordítozik Liam-mel,aztán Silvi-t láttam felszaladni a szobájába.Dan ki rohant a bejárati ajtón,Liam meg utána,és ennyi.Ezek után mi döbbent fejjel meredtünk egymásra,és kérdőn néztünk fel a lépcsőre.Amikor be akartam menni Silvi szobájába,hogy meg vigasztaljam csodálkozva láttam,hogy be van zárva,próbáltam bemenni,szólni a barátnőmnek ,hogy csak én vagyok,rajtam ki sírhatja magát,de nem engedett be.Gondoltam,-rendben- nem szabad erőltetni. Amikor le mentem a fiúk a heverőn ültek és beszélgettek,El Louis mellett figyelt,és Bianca is kérdőn fordult felém.

-Na,hogy van Silvi?-kérdezte Zayn.

-Igazából fogalmam sincs,mivel nem engedett be.-tettem fel a kezem.

-Megnézem én.-állt fel Eleanor.

El fel ment,én meg leültem Niall és Zayn közé.

-Vajon Liam hova ment?-kérdezte Niall.

-Azt nem tudjuk,de reméljük jól van.-mondta Harry.

Én hirtelen fel ugrottam a két fiú közül,mert a farzsebemben,rezgett a telefonom,nagyon megijedtem,de a többiek is.

-Halló .-szóltam bele.

-Szia,Zozó vagyok.Van egy kis baj.-mondta,de a hangján hallottam,hogy az nem egy kis probléma.

Fel alá jártam a fiúk előtt,ők meg nézték hogyan idegeskedek.

Miután le tettem a telefont,rosszul nézhettem ki,mert Harry felállt,és átölelt.Így hirtelen,nagyon meglepődtem,de örültem is neki,utoljára a mozinál éreztem magam hozzá ilyen közel.

A félelemtől,és a boldogságtól ami abban a percben rám nehezedett,egy gombóc keletkezett a torkomban.Harry védőn megsimította a hátam,aztán el engedett,és le ültetett maga mellé a heverőre.Ezek után a fiúk várták a választ,hogy most akkor mi van?  El meséltem,hogy mit mondott Zoli az előbb.

-Puppy-t el ütötték,és most bent van az állat orvosnál,épp most műtik.-de a mondat végére,nem bírtam magamban tartani a könnyeim.   

-Hey...Hey... nyugi.-mondta kedvesen Harry.

-Először is,ki az a Puppy?-kérdezte meg Louis.

Akkor jöttem rá,én is hogy ők nem tudhatják,hogy  az én a drága kiskutyámról beszélek.

-Puppy a Golden Retrieverem.-mondtam.

-Óhh... már értem.-lélegzett fel Niall.

-Semmi baj,biztosan minden rendben lesz.-nyugtatott Zayn. 

Könnyes szemmel mosolyogtam rá.

-Köszi.-hüppögtem. Harry még jobban át ölelt,én még jobban bele borzongtam.           

-És mit mondtak?-kérdezte Niall.

-A bátyám ki nyitotta az ajtót,hogy vigye el sétálni,de Puppy meg ki szaladt az útra.Zoli már  csak a kerék csikorgását  hallotta.

-Sajnálom.-mondta Louis.

-Azt mondták az orvosok,hogy kevés az esélye hogy túléli.

-Mi reménykedünk.-mondta Niall.

-Akarod hogy be mennyünk ? -kérdezte Harry.

Annyira boldog voltam mint még soha,és egyben annyira szomorú is.

-Szeretném.-mondtam félve,lehet hogy már nem él az ajánlat.

De ahogy ki mondtam Harry fel állt.

-Rendben,akkor megyek és le hozom a kocsi kulcsot.Ti inkább maradjatok itt,és várjátok meg  Liam-et,ki tudja mikor jön meg.

-Meg segítünk Silvinek.-mondta Zayn.

Harry bólintott,aztán fel szaladt az emeletre,pár perc múlva le is jött,a kabátommal a kezében.

-Már,épp akartam szólni,hogy kérlek le hoznád?-mosolyodtam el.Harry kedvesen nézett rám.és bátorítóan felém tartotta a sötétzöld vékony ballon kabátomat.     

-Köszi.

-Szívesen.Akkor indulhatunk?

-Igen.-szomorkodtam el újból,mert eszembe jutott nem tudom mire számítsak,hogy hogyan fogom így újra látni Puppy-t.

-Naa...minden rendben lesz,meglásd.-szólt Harry,és nyitotta ki a bejárati ajtót.

-Nem tudom,hogy mikor érünk vissza.-mondtam a fiúknak.

-Addig maradjatok ameddig szükséges.-mondta Louis,fel állt és átölelt.Niall-től kaptam két puszit,és Zayn-től is egy ölelést.Bianca fel állt,hogy ő is el köszönjön,de elbátorodott és inkább csak intet egyet.          

 -A kocsiban-

-Nem hiszem el! -mondtam.

-Minden rendben lesz,hidd el.-nézett felém zöld szemeivel.

-Nem nem azt,itt ülök Harry Styles autójában.-mondtam némi iróniával a hangomban.

Harry elmosolyodott.

-Legalább a pozitívum meg van.

-Ja.

-Azt nem is mondtad hogy van egy bátyád.

-Nem kérdezted.-néztem rá,kicsit szemtelenül.

-Akkor most meg kérdezem.

-Igen,van. Zoltánnak hívják,és huszonnyolc éves.

-Értem.

Ezek után nem beszéltünk sokat,csak pár lényegtelen dologról.

De amikor szálltam kifelé  kocsiból Harry vissza rántott,és azt mondta:

-Egyszer szeretném megismerni a családod.-nézett a szemembe.Ez mérhetetlen boldogsággal töltött el,és egyben le döbbentem.A pillangók,újult erővel kaptak szárnyra a gyomromban.

-Egyszer be szeretnélek mutatni a családomnak.-mosolyogtam rá. Ő egy puszit nyomott az arcomra,kedvesen és melegen.Erőt adott,és bátorságot.

Be mentünk a klinikára.Hideg és fehér volt,nem mertem elképzelni mit tehetnek most az én drága kutyámmal.Egy ajtónál ott állt Zoli,odaszaladtam hozzá,át öleltük egymást.Nem mint inkább a gond hanem a szeretet miatt. Meg azért már hiányzott is,általában megszoktunk mindent beszélni.És most hogy itt volt,nagyon örültem neki.

-Mi van Puppyval?-kérdeztem. 

-Még nem tudom,azt mondták kábé fél óra és ki jönnek.Eddig negyed óra tellt el.

-Jut eszembe.Ő itt Harry Styles.-húztam közelebb az említett fiút.

-Nagyon örvendek.Harry vagyok.

Zoli elmosolyodott.

-Zozó vagyok,és örülök hogy megismerhetlek.

Az életemben a két legfontosabb férfi épp most rázott kezet egymással,nem tudom le írni milyen érzés fogott el.Abban a törtmásodpercben megfordult a fejemben hogyan szurkolnak egy focimeccs előtt,vagy hogyan kosaraznak egymással,valami értéktelen tét miatt.Ilyen képzelt és ehhez hasonló képzelgések árasztották el az agyamat. De sikerült vissza térnem a valóságba.Aztán le ültünk,és vártuk hogy ki jöjjön végre az orvos.

Negyed óra múlva ajtó nyílását és csukódását hallottuk,én felnéztem és egy közepes korú férfi állt meg előttünk.A haja  még csak a tövénél őszült,hosszú fehér köpenye leért a térdéig.Kedves arca volt,amolyan óvó bácsi amikor az ötéves gyereket viszik a fogorvoshoz.De amikor észre vette hogy ki ül mellettem ledöbbent,és kicsit a szava is elállt.Harry fel állt,és egyszerűen köszönt,de az orvos még mindig nem hitte el ki áll előtte.

-Jó napot.

-Jó napot.-köszöntünk mi is.-Minden rendben ment?-kérdezte Zé.

A férfi kicsit habozott még mielőtt válaszolt volna,de elkezdte magyarázni.

-Az volt a szerencse hogy még elég hamar sikerült be hozni,emiatt gyorsan helyre lehetett rakni a forgócsontját. Ami pozitívum,szóval igen rendbe fog jönni a kiskutya.

Az utolsó mondat elhangzását vártuk a legjobban,és még Harry is fellélegzett.

-Egy pár napig még lábadozni fog,és legalább egy jó hétig nem fog úgy futkorászni mint ezelőtt,de biztosíthatom önöket hogy helyre fog jönni.      

-Köszönjük.-mondtam,már mosolyogva.

A férfi bólintott aztán Harry-he fordult.

-Elnézést,de ügye te vagy Harry Styles?

-Igen...-Harry kicsit furán nézett,hogy egy átlagos állatorvos is fel ismeri.

-A lányom nagy rajongója a bandátoknak....

-Hát persze,hogy adok aláírást,és csinálhatunk képet is.-nevetett Harry.

A férfi megkönnyebbülve lélegzett fel.

-Nagy baj lenne ha ide hívnám?

Harry kicsit tétovázott.

-Nem lenne baj,csak ne szóljon senkinek,elég rossz lenne ha még itt is követnének.

-Persze,persze...Akkor jövök mindjárt.-Az orvos sietős lépésekkel ment be az irodájába.Hallottuk hogy tárcsáz,aztán hogy beszél a lányához.Pár perc után ki jött. 

-Minden rendben.megmondtam neki hogy ne szóljon senkinek.-mosolyogva nyugtatott meg minket.-Akkor jöjjenek be.-ment előre ahol a kiskutyám feküdt  egy asztalon elnyúlva,aludva.

-De aranyos.-ezzel a jelzővel jellemezte kutyám Harry.

Félmosolyra húzva szám köszöntem meg.

-Még hat az altató,de bármikor felébredhet.-tájékoztatott minket az orvos.

Mintha Puppy csak ezt a végszót várta volna,elkezdett nyüszíteni,és ki nyitotta a szemét.

-Puppy!-mentem oda hozzá.

Fátyolos szemmel nézett rám,és az értetlenség és félelem tükröződött ki szemén.
-Semmi baj,már itt vagyok,minden rendben.-próbáltam nyugtatni.

-És mikor vihetjük haza?-kérdezte Zé.

-Akár már most is,csak az a lényeg,hogy ne mozogjon még.

-Akkor az ölembe veszem.-mondta bátyám.

-De akkor....-habozott az orvos.

-Még nem megyünk megvárjuk a lányát.-nyugtattam meg.  

-Akkor jó.

 Mi Harry-vel ki mentünk,és ott vártuk az orvos lányát.

-Most már értem miért voltál annyira ki akadva.-rá néztem.-Én is az lennék,tényleg imádni való kutyád van. -vigyorogva vártam hogy mit mondd még.-De ismerek valakit aki még Puppynál is imádni valóbb. 

-Óhh...tényleg?-görbült le a szám.

-Bizony,itt áll előttem.

Rá kaptam a szemem.

-Akit én ismerek elég merész ahhoz hogy egy csajt mindenki előtt le alázzon,azért mert az rá mászott a fiúra aki tettszik neki.

Megint el mosolyodtam.

-Hááát... igen...-ismertem be.

-És a legjobb az egészben hogy a lány a fiúnak is tettszik.

-Komolyan?-egy kis reményt és hitetlenséget véltem fel fedezni a hangomban.  

Harry,közelebb húzódott hozzám,fel emelte a kezét,és hátra simította a hajam. 

-Ááááááááá.....!!!!-visította mellettünk valaki.-Nem hiszem el!!Nem hiszem el!!!

-De elhiheted.-mondta Harry röhögve  a lánynak,úgy hogy közben elhúzódott tőlem.

-Szia! Rosie vagyok.

-Én meg...úgy is tudod.-nevetett Harry.

-És hogy hívják a lányt? Ő a barátnőd ? Mióta vagytok együtt ? És...?

-Nyugi...Nem vagyok a barátnője.-próbáltam le csillapítani a kicsit túlpörgött lányt.Harry rám pillantott és elmosolyodott.Abban a pillanatban bármit meg adtam volna ha tudnám,hogy mire gondol.

-Megjött? -lépett ki az orvos a,Zé-vel együtt.

-Aha.-mondta Harry.

-Szia,apa.Úgy örülök hogy felhívtál.

Az orvos át ölelte a lányát.

-Hoztam fényképezőt.-mutatta a lány.

-Add ide,majd én csinálom.-vette el az apja.

-Köszi apa.-nyomott puszit az arcára.

Oda állt Harry mellé,Harry rá rakta a kezét a vállára,és be vetette a tökéletes fotós mosolyát.Rosie is mosolygott.Milyen szép lány volt,mondjuk először amikor meg láttam kicsit meg ijedtem mert hasonlított az igazi japán műbabához,nem is értettem hogy létezhet ilyen ember,de el kell ismerjem tényleg szép.

A fénykép után  ami a legjobban megdöbbentett Rosie azt kérte én is álljak mellé,és így hárman voltunk a képen.El sem tudom mondani milyen érzés volt,egy képen egy rajongóval,és úgy hogy Harry is rajta volt.Már csak egy kicsi kell és minden vágyam teljesül.

-És itt alá írnád? -nyomott Rosie Harry elé egy füzetet. 

-Persze!

-Akkor?-kezdte Rosie apja.

-Végeztünk.

-Hozom Puppyt.-ment be Zoli.

-Viszlát!-búcsúzott az orvos.

-Szia Harry!-intett Rosie,nekünk.

-Viszlát.-köszöntünk el mi is.

-Hűűű...! Ez a te kocsid?-kérdezte Zé.

-Aha.-válaszolt Harry.

Én már majdnem nevettem,hiszen én is így ámultam el,amikor először megláttam.

-Ki próbálod?-mondta Harry.

-Ugye csak viccelsz?       

-Nem.Gyere szállj be,egyszer élünk.Próbáld ki.Menj előre és mutasd az utat,mi meg megyünk a tieddel.-teljesen komolyan válaszolt.

-Itt van a hátsó zsebemben a kulcs.-nézett hátulról magára,mivel a kezében volt a kutyám nem volt szabad keze.Ezért ki vettem a kulcsait,és oda adtam Harry-nek,az övét meg a bátyámnak.

Be szálltunk ,és elindultunk,ahogy megbeszéltük Zoli ment elől.

-Milyen szép lány Rosie.-törtem meg a csendet.

-Igen,az.De nincs saját stílusa.

-Ezt hogy érted?

-Valahogy olyan mint amilyen mindenki szeretne lenni.Vagyis nem olyan mint te meg én,vagy bárki más,egyedi.    

-Mondjuk neki is megvan a saját stílusa,hiszen olyan tökéletes.

-Igen...De ez nem mindenkinek tettszik.

-És neked?

-Nekem nem tettszik,hogy ha annyira tökéletes.Legyen szép és aranyos,de nem kell hogy ennyire tökéletes legyen.

A következő kérdést alig mertem fel tenni.

-És én?

-Mit te?-húzta huncut mosolyra a száját,már megint cukkolt.

-Én hogy tettszem?

-Hááát....-szomorúan néztem magam elé,már közel voltam ahhoz hogy elsírjam magam. -A ma esti randinkon megtudod.-nézett Harry a szemembe.-Ha eljössz.

A szemem már csak a boldogságtól csillogott.

-Szeretnék.-vallottam be.

-Akkor majd fel megyek érted a szobádba.-nevetett Harry.

-Még jó hogy nem kell messzire menni.

-Pedig érted London legvégéig is elmennék.    

-Csak London?-biggyesztettem le a szám.

Harry rám nézett és szélesen elmosolyodott.

-Nem..,nem csak London.

Ilyen nagy szerelmes vigyorgásba érkeztünk meg a házunk elé.  

-Szép.

-Köszi.-mondta Zoli,miközben a kaput nyitotta.

Puppy az ölemben már fészkelődött.

-Kérsz valamit inni?-szolgálta ki a bátyám Harry-t-

-Egy Pepsi jó lesz.

 Zé. odaadta neki,majd ő is leült az asztalhoz.Én Puppynak adtam enni,meg inni.    

-Kösz,hogy vezethettem,oltári.-adta vissza a kulcsokat.

Harry mosolyogva tette a zsebébe.

-Szívesen, máskor is.

-Mindjárt jövök,fent vagyok a szobámba.-szóltam a fiúknak.

Harry Sz.

-Ugye tudod,hogy ő nem játékszer?-kérdezte meg tőle Zozó.

-Persze.-hogyne tudtam volna,egyfolytában ő jár az eszemben.  

-Egész életében azt az időszakot várta hogy veled találkozzon.Kérlek ne törd össze a szívét.

-Nem tudom mit tudsz rólam.De egyben vagyok biztos,hogy kedvelem Krisztint,és igenis azt szeretném hogy a barátnőm legyen.Mindent meg teszek azért hogy boldog legyen,és hogy ne bántsák mások.  

Ez nagyon jó hír.De tudnod kell Krisztint nem érdekli mások véleménye,de az aki közel áll hozzá rosszat mondd  róla az nagyon fáj neki,és úgy érzem ha még nem is de egyszer közel kerülsz hozzá.-állt meg,hogy végre a lényegre térjen.-És azon felül hogy ne törd össze a szívét,ne csináljatok sok kis gondot,ha érted,hogy mire gondolok.-nézett a szemembe.

Én csak bólintottam.

-Értem.

-Akkor minden rendben.Kedvesnek és becsületesnek tűnsz.

-Kösz.Ja,még valami.El akarom vinni ma este valahova,ugye nem lenne gond?

-Nem,sőt örülnék neki.-veregetett hátba.-Csak mindig figyelj arra amit most megbeszéltünk.

-Persze.-mosolyodtam el.

Krisztin Sz.

A szobámban még egy-két cuccot össze pakoltam,ami még kellhet,meg Silvinek raktam be a szükséges dolgokat.Egy sport táskával a vállamon akartam épp le menni,amikor bele ütköztem Scar-ba.

-Szia!-köszöntem neki.

-Szia.-öleltük át egymást.

-Hát te?

-Zoli nem mesélte?

-Mit ?

-Már járunk.-ragyogott az arca a boldogságtól.-Ami után voltam nálatok vacsizni,még jöttem egyszer-kétszer,és nagyon megkedveltük egymást,tegnap óta járunk.

-De jóó!! Nagyon örülök nektek.-öleltem át még egyszer.-So türelmet hozzá,és vigyázz rá.De nekem most mennem kell.Nem hiszed el ki ül lent a konyhába.

-Na ki?

-Harry Styles,élet nagyságban.

-Ne...Csak viccelsz.

-Komolyan,gyere le.Köszönj neki.

Le mentünk,és amikor Scar meglátta Harry-t ülni az ő barátja közelében,azt vettem észre hogy nem vesz levegőt.

-Scar...-suttogtam.

A lány még épp idejében magához tért,és egy nagyot lélegzett.

-Sziasztok.-köszöntem a fiúknak.

-Helló!-köszönt Scar is.

-Szia.Harry vagyok.-nyújtott kezet.

-Én pedig Scarlett.Örvendek.

Harry elmosolyodott,Scar pedig teljesen elfehéredett.   

-Akkor indulhatunk?-kérdeztem Harry-t.

-Igen.Sziasztok.

-Ki kísérünk titeket.-mondta a tesóm.Megfogta Scar kezét és úgy közettek.

-Kérlek majd hívj mi van Puppyval.-mondta a bátyámnak.-És drukkolok nektek Scarral.-suttogtam a fülébe,az ölelésnél.

-Én is neked Harry-vel.

Ezen nem tudtam nem mosolyogni,még a gondolat is örömmel töltött el.Át öleltem Zolit,és nyomtam két puszit az arcára,Scarral is ugyan ezt tettem,de ő meg azt suttogta a fülemben hogy mindent tudni akar ami velem történik,mondtam neki,hogy majd kérdezze a tesóm.Aztán Harry is elköszönt,és beszálltunk a kocsiba.