A forgotten Eye. 2

Helló ! 

Ez a "karácsonyi rész"  befejező része. Remélem tettszik,de akinek tettszik az úgyis megmondja,akinek nem az meg magában tartja,(mert általában nem kapok olyan hozzászólásokat,hogy ez- vagy az- nem tettszett) szóval mindegy :P 

A lényeg,hogy egy kis időre megismerkedtetek Nora-val,és az ő világával. 

Mondjátok ha nem Kristyn a főszereplő,és kicsit Darkos,akkor hogy írok ? Kérlek mondjátok,hogy annyira nem lett rossz. :S

Addig is: 

Bye...

xoxo Kiwy    

 Folyt.köv. : 

-Harry... Mennem kell.
-De Nora... legalább hadd hívjalak meg vacsorázni....-nyúlt a karom után.
-Kérlek most ne.

El koriztam tőle,még hallottam,hogy valamit még mondd,de nem értettem.
Nem akartam szerelmes lenni,nem akartam,hogy mások irányítsák az életem. 

Haza akartam menni,csak úgy egyedül lenni.

Az öltözőben találtam egy helyet,ahol le is ültem,és készültem átvenni a korcsolyám a barna bokacsizmára,amit még a reggel választottam ki.
Amikor még nem tudtam,hogy ilyen szörnyű napom lesz.

Az egyik lábammal már végeztem,amikor előkerült Melanie,és az én újdonsült "barátaim" .

-Nora! Hol a fenében voltál? Tudod mennyit aggódtunk ?!   És miért nem vetted fel azt a hülye telefont? -kiabált a bal fülembe.

-Egy: Korcsolyázni,elvégre azért hívtál ide.-néztem a szemébe.-Kettő:Nem tudom,mert én aggódtam eleget más miatt. Három: Valószínűleg lemerült,és nem tudtam,hogy hívsz.

-Aha... Értem...Jól van,rendben,és most hova mész?-kérdezte csípőre tett kézzel.

-Nem tudom.Legszívesebben haza mennék,de az is lehet,hogy kint maradok egy parkban,egy padon ülve,és azon mélázok,hogy vajon kik az igaz barátaim.-mondtam már elé állva. A kezembe vettem,a táskám,és már indulni akartam,amikor hátúlról valaki visszarántott a csuklómtól fogva.

Szikrázóan kék tengerbe mélyedtem bele,...a csudába,hogy itt mindenkinek ilyen gyönyörű szeme van ! 

-Sam,... kérlek engedj.-néztem a kezére,ami körbe fonta a fehér bőrömet.

-Hadd kísérjelek el.

-Nem,most nem hiszem,hogy jó ötlet lenne.De azért köszi.

Sam túlságosan a mondandómra figyelt,ezért lazult a szorítása,ami nekem kapóra jött,mert egy óvatlan pillanatban kihúztam a kezem,és így már szabadon vághattam neki az éjnek. 

Már Lana sem érdekelt,fúvódjon fel,az apjával és a pénzével együtt. Mert Melanie közte van azoknak a szerencséseknek akiknek a sült galamb csak úgy az ölükbe esik,nem kell sem megszenvedni a fáradalmakat,hogy megkapjuk amit szeretnénk,de még csak aggódni sem kell,... tulajdonképpen semmiért,az ég világon.

Az apja Frank,egy üzletember volt,aki ráadásul még nagyon kedves ,ugyanúgy mint a lánya. Csakhogy volt két nagyon rossz oldala,az egyik,: senkinek és semminek nem volt szabad belekotnyeleskedni az ő üzleteibe,és a másik... Sajnos szenvedélye volt a póker,és üzletember lévén a pénz nála sokat nem számított,pedig volt amikor milliókat vesztett,de persze egy éjébe került,az egész kárt vissza szerezni.Mi az neki ? Ugyan,.... semmi. 

Szerettem őket,mert tényleg jó emberek voltak,de őszintén zavart az,hogy Lana-nak,sikerült befejezni az egyetemet mert,... "Csak úgy szimplán átmentem mindenből."

És hiába kértem volna tőle segítséget,mindketten tudtuk,hogyha Frank adott volna is,a felesége Marie biztos nem lett volna benne az ügyben.

Lehet irigynek nevezni,de akkor is kicsit igazságtalannak gondolom ezt az egészet. 

És amikor Melanie fölvág azzal,hogy ő Versace ruhát kapott szülinapjára,nekem mosolyognom kell,és boldognak tűnnöm,hiszen a "legjobb barátnőm,milliárdos vagyonnal rendelkezik " Jah,hogyne. De ha,igazi tiszta szívre van szükség,nincs annyi pénzük.

Ilyen gondolatokkal,fordultam be az utcámba.

És amikor megláttam,a nyeszlett kis ajtót,ami épp,hogy kilátszik a házból,újból rám tört a sírhatnék.

Semmivel sem törődve,sarkon fordultam,és egyenesen előre,az eggyik karácsonyi bazárhoz vitt az utam,hogy szerezzek egy-két bögre forralt bort. 

Vagy hármat,vagy négyet... Nem tudom,majd elválik.

Ahogy beléptem a színekkel ragyogó kavalkádba,őszintén hányingerem támadt,talán mégsem volt olyan jó ötlet a forralt bor.

Azért egy forralt bort csak vettem,mert a bögrét ajándékba adták mellé. 

Így indultam neki,egyedül a forralt boros, forró bögrémmel,amin a BigBen díszelgett. 

Első utam,tényleg egy parkba vezetett,mert kellett találnom egy padot,hogy leüljek.Egyrészt nagyon sajgott a lábam,és még mielőtt megkóstolnám a borom muszáj,hogy üljek ki tudja mit tesz velem.

Sötét utcán ballagtam végig,szinte hátborzongatóan hasonlított az álmomra,csak itt nem éreztem azt,hogy követnek,és alapjáratban nem volt borom az álmomban.

Csak lépkedtem,...egy lépés,még egy lépés,szinte számoltam magamban,miközben a forró bögre csak melegítette a kesztyűvel védett kezem,és elgondolkoztam,milyen jól esik most ez így nekem. 

Egyedül,a hűvös szél cirógat,de mégsem fázom,néha néha felvillan egy-két karácsonyi fényjáték.

A sötétben most nem félek,de mégsem érzem magam teljesen biztonságban.

Valahogy ez a pillanat megragadt bennem,mert akkor nem számított,sem az hogy egyedül élek,vagy hogy talán nincsenek is igazi barátaim,hogy a munkám talán nem is olyan fontos nekem mint gondoltam.
A legrosszabb pedig az,hogy őszintén be kellett valljam elrabolta a szívemet egy zöldszemű fiú,akit az én nagy szerencsémmel,sosem látok többet.

Az utamba is akadt egy pad. A sötét,rejtelmesen körül lengte,csak a mellette pár méterre álló villany oszlop vetett rá halvány  fényt. Nagyon nem érdekelt,és már egyébként is elfáradtam,ezért le ültem. A hideg,nyirkos fa ahogy a farmeremhez ért,kicsit kirázott,de a bor amit vettem,belülről melegített,szóval nem volt semmi gond.
Egyedül magamban voltak problémák. Kérdések,amikre nem kaptam választ,válaszok amik csak újabb kérdést szülnek. Nehéz volt egyedül lenni,de mégis jobban esett,mint valakivel lenni,aki ha a barátom is,legbelül nem is ismer.Vagy egy idegennel,akinek még én magam sem tudnék válaszokat adni,és hosszasan elmagyarázni,hogy mi is az én belső törésem.

Mély levegőt szívtam a hideg csípős levegőből.

És eldöntöttem változtatnom kell az életemen,ez így nem mehet tovább,mert nem csak,hogy boldog,de még sikeres sem vagyok,és önmagába véve is nagyon magányos.Szóval semmi sem úgy sikerült,ahogy elvártam,elterveztem.
Ki halásztam a telefont a zsebemből,és egy érintéssel,én is fényárban úszva néztem meg mennyi az idő.
Már túl késő volt,felhívni anyukámat,vagy Lana-t,reggel az lesz az első.És még szegény Mollinak is kell szóljak,hiszen nem mehetek el úgy,hogy nem szóltam.
Döntöttem.
Vissza raktam a mobilom a zsebembe,megittam még az utolsó kortyot,és utoljára itt Londonban,szívtam be magamban ezt a levegőt.
Mert haza megyek.
Nem tudom,hogyan fognak fogadni ennyi év után,de ha Nemmel is válaszolnak,már megtanultam megállni a saját lábamon...Ha egyedül is kellesz éljek,mert apukám nem fogadna vissza,tudom anyukám mindent megtenne,hogy újra lásson.
Feltápászkodtam a padról. 
Ezekben a percekben,tettem meg a lépéseket az új életem felé.És mélyen hittem azt,hogy ez az elhatározás,nem volt hiába való.

A buszmegállóhoz sétáltam,és vártam.
Csak egyedül én álltam ott,de kivételesen jól esett a magány.
A hideg elkezdett lassan felcsúszni,a pólóm alatt,és az egész testemet körbe vette.Kezdtem aggódni,mert egyre jobban fáztam,hirtelen vissza kívántam az ezelőtti perceket,amikor a forró bor gőzölgése simogatja lágyan,és melegen az arcom.

De szerencsémre pár perc elmúlásával megérkezett a buszom.Dideregve ugrottam fel,és bólintottam egyet a sofőrnek köszönés képen.
Le huppantam az egyik székre,és kicsit meglepődve néztem körbe,mert rajtam kívül csak négy ember utazott.Ennyire késő lenne? 
Elindultunk.
Én az ablakhoz fordultam,és a kinti elhaladó világot néztem.Olyan más így...... most,hogy tudom mit szeretnék. Nem csak bolyongok a világban,várva arra a pillanatra ami majd megváltoztatja az életem.
Megnyugtató érzés,de mégis kicsit izgulok.De most végre,tudom mit szeretnék. 
Haza menni.
Új életet kezdeni.
És már az sem érdekel,hogy híres színésznő legyek.
A lényeg,hogy ha a múltammal nem vagyok teljesen elrendezve,hogyan lehetnék itt a jelenben.

  ~~~

 Ahogy a hazafelé úton lépkedtem, elképzeltem az új életem foszlányait. A  gyomromban kis bizsergés támadt erre a gondolatra, hogy talán tényleg új életet kezdhetek. 

Befordultam a sarkon,és a táskámba nyúltam,hogy a kulcsaimmal ki nyissam a bejárati ajtót. 

Csak egy pillanatra néztem fel a táskám kutatásából, de annyi elég volt, hogy le döbbenjek,és teljesen össze zavarodva torpanjak meg. 

Ugyanis a lépcsőn ült egy sötét árny. 

Nem tudtam mihez kezdjek, hova menjek,kiabáljak-e. 

Engem csak egy oszlopos lámpa világított felülről,és nagy zajt sem csaptam,maximum ahogy hirtelen megálltam jelezhette az árnynak,hogy már nincs egyedül. Mert láttam ahogy felemelkedik,de pechemre még mindig nem tudtam meg,hogy ki várt. Mert a legvalószínűbb hogy engem várt, mert elkezdett a lépcsőn egyesével lefelé lépkedni.

Óriásnak tűnt így  a sötétben,hosszú lábai és karjait véltem felfedezni.

Hirtelen elöntött  a pánik. Nem tudtam mihez kezdjek,de abban a pillanatban,jobb ötletnek tűnt megfordulni és elmenni,az én esetemben inkább szaladni... Nem akartam megtudni,ki a nyakigláb árnyam. Ezért úgy ahogy gondoltam,megfordultam, és elkezdtem szaporán venni a léptem vissza felé.

Csakhogy hirtelen a csuklómra kúszott egy hideg kéz,és kisebb szorítást éreztem.

Tudtam,a pulzusom akkor már az egekben volt.

A hideg kéz vissza rántott,pedig én minden erőmet bele adtam,abba hogy elhúzzam magam,vagy legalábbis a csuklóm szabadítsam ki. 

Hirtelen neki csapódtam egy mellkasnak. 

Aztán minden megállt.

Még az úttest is elcsendesedett, egy autó sem jött,vagy ment. Csakis az én szapora légzésemet hallottam, és egy szívdobogást.Ami meglepő módon elég gyors ütemben vert,magam előtt. 

A kéz elengedte a csuklóm,és felvándorolt az arcomhoz, egy hideg ujj az állam alá csúszott,és kis nyomással vettem tudomásul,hogy nekem fel kell néznem.

Nem mertem. Emiatt nem mozdultam. A kéz beletúrt a hajamba,ezáltal nemcsak a térdem remegett meg,hanem az ajkam is. Már azon voltam, hogy kiáltsak,amikor végre elérte a támadóm azt,hogy felpillantsak. 
  

Az eldöntött jövő már közel.

 De zöld lepel leszáll.

Szerelem a tornácon,

S a jövő egy csókban megáll.

A megkönnyebbülés olyan gyorsan futott végig a testemen, hogy muszáj volt belé kapaszkodnom. Karját derekam köré fonta. Éreztem,hogy testem egész súlyát majdnem ő tartotta. A lépcsőhöz ment,és segített leülni. Pár percig nem szóltunk egymáshoz,én neki dőltem,és hagytam hogy a hideg lassan bekússzon a kabátom alatt. 

Hirtelen rám pillantott:

-Hát te milyen makacs vagy! -mondata végére elmosolyodott. A gyomrom meg furcsa módon össze ugrott. 

El húzódtam tőle, miközben mély levegőt vettem:

-Egy: köszönöm! Kettő: tudod mennyire megijedtem? Három: mit keresel itt ?

Ő ,ha lehet mondani, még jobban mosolygott mint eddig. 

-Nincs mit,és igen láttam rajtad,bár talán túlságosan is. Egyébként meg téged. -és előre fordult. 

-Értem. -megpróbáltam felállni, úgy hogy nem szédülök el. 

Az ajtóig,úgy éreztem sikerült,de amikor már sokadszorra néztem meg a táskám tartalmát a kulcsaim után kutatva, hirtelen elöntött a melegség. 

Aztán újra kaptam egy kicsi szívrohamot, mert a szemembe lógott a kulcscsomóm. Harry félelmetesen közel volt. A teste melegét a hátamnál éreztem , és akkor jöttem rá, hogy nem a szédülés kerülget,hanem Harry közelsége váltja ki ezt belőlem,és a testem hamarabb reagál mint ahogy én tudnám.
-Köszönöm. -Bár nem értettem mit keres nála a kulcsom.
-A reggel elhagytad,még jó hogy én találtam meg,és hogy rá van írva a címed.
-Igen,tényleg így elég könnyű dolgod volt.-szemtelenül mosolyodtam rá.
-Ha nem lett volna rajta a címed,akkor azzal töltöttem volna az időt hogy kikeressem a telefonkönyvben a megfelelő Nora Grey-t. De megtettem volna,hiába hosszú és fáradalmas munka lett volna.-nézett pajkosan a szemebe.

Éreztem az arcomon ,hogy kicsit elpirultam,és azt is láttam ,hogy ő emiatt még jobban mosolyog.Inkább elfordítottam a fejem.

-A pályánál akartam odaadni,de úgy elsiettél,hogy nem tudtam megmondani.-jött hozzám kicsit közelebb.
-Hát,mindenesetre köszönöm.
-Mi volt a bajod ? -kereste a tekintetem.
-Az,..az bonyolult.
-Nekem mindent elmondhatsz.-végre a szemembe tudott nézni.
-Miért? -ráncoltam a szemöldököm.-Hiszen nem is ismerjük egymást.
Hallottam,hogy mély sóhajt vesz.
-Igazad van.-fogta meg a kezem.
Keze meleg bársonya az én rideg kezemmel olvadt össze.
-De amióta megláttalak,úgy érzem ismerlek.Olyan furcsán érzem magam a közeledben. Eddig ha bármilyen lánnyal találkoztam éreztem azt,hogy én irányítok,és biztos voltam magamban.De rajtad nem tudok eligazodni.És miért van az,hogy ha mellettem vagy úgy érzem még közelebb akarok kerülni hozzád ?
-Valószínűleg a kémia.-szóltam közbe. De ő a mutatóujját a számra téve elhallgattatott. 
-Annyira másnak tűnsz,és ha mégsem akkor vállalom a kockázatot. 

Nem tudtam mit feleljek. Egy őszinte,majdnem szerelmes vallomás után,... Főleg úgy ,hogy majdnem én is ezeket érzem. Ez így nem lesz jó. Főleg amikor végre eldöntöttem,hogy mit akarok.Haza kell utaznom,messzire London-tól, Harrytől,újra kezdeni  mindent,mert hogy én így nem vagyok boldog. Igaz ? De akkor miért érzem még is azt,hogy ha ezzel a fiúval maradok,vagy legalább adok neki egy esélyt,hogy ha ő is ad nekem,boldogabb leszek mint még eddig soha ? Ez így nem lesz jó. Mennem kell.
Harry látta a szememben,hogy habozok a válasszal.
Nem tudom mi járhatott a fejében,de épp akkor amikor végre be akartam menni a házba,szorosan magához ölelt,és megcsókolt.
Az volt életemben az első csók ami meglepetésszerűen ért,és már-már fájdalmasan élveztem.
Rövid volt,de mély.
Aztán elváltak ajkaink,és a szemebe nézett.
Az lámpák fényét véltem felfedezni a szemeiben,abban a gyönyörű zöld szemeiben,amikről álmodtam,a szemeiben ,amiket sohasem fogok már elfelejteni.


Ui.:

Forgotten Eye

Három nap,egy álom.

Zöld szemek s egy rémálom.

Balszerencse az életben.

Egy Londoni Piros busz

 A kezdetben.

 A nap kezd rosszá válni,

Egyedül kell naggyá lenni.

Egy forró csoki az élet,

És újbóli zöld szemek

Az őszinte lélek.

Az eldöntött jövő már közel.

 De zöld lepel leszáll.

Szerelem a tornácon,

S a jövő egy csókban megáll.

Igaz szerelem éledt újra,

Mint Rómeó és Júlia végzete,

Míg a halál el nem választ,örökkön-örökké,ott lesz:

A felejthetetlen zöld szem.